2009. 07. 10.
Mint vitorlás a tavon & Alkalmak, ha zengenek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Árvai Ferenc Ödön hajónaplójának titkai most nyitott könyvként tárulnak fel a közönség előtt. Aztán a víg túlélők finoman borzoló nyáresti jazz és felolvasás hullámain ringatózhatnak tovább. Eső esetén mindennek a helyszíne a Kert helyett a Könyvtár Klub!

Egy huszonéves ifjú kalandjai az élet magyar tengerén. Frissítő szellemi fejesugrás, komolyan játékos versprózai csobbanás. A szöveg Varga Tamás színművész tolmácsolásában szólal meg. A rímes kedvű szerzővel is meg lehet ismerkedni, Pál Dániel Levente mutatja be. Hogy pontosan mit vet partra a szavak hullámverése, az kiderül július 13-án, 19 órától a TreffOrt Kertben, eső esetén pedig a Könyvtár Klubban (1088 Budapest, Múzeum krt. 4).

„A Mint vitorlás a tavon korkép és kórkép is egyben: Árvai Ferenc Ödön tükröt tart önmaga – és miközben a valóság és fikció határán egyensúlyozunk, az az érzésünk támad – mindenki elé. A szerző első kötete ellentmondást nem tűrően őszinte, és könyörtelenül prózai. Ajánlom a kíváncsiaknak, természetesen a külvárosiaknak, de leginkább azoknak, akiket ki lehet venni Kőbányából, de Kőbányát belőlük sohasem…”
(az Exreppsztár span)
Árvai Ferenc Ödön: Mint vitorlás a tavon
Alkalmak, ha zengenek

Az estet Varga Tamás karakteres hajóskapitány-hangja viszi tovább, amelybe furfangos jazz-muzsika vegyül. Közreműködik Mohácsi Barna, gitárral és Ülkei Dávid, szaxofonon. A szöveg, az meglepetés, csakúgy, mint a jazz szeszélyes akkordjai.

A formációról itt lehet továbbiakat kideríteni:
http://jazzproza.blogspot.com/

A műsor egyszeri és megismételhetetlen, a Mint vitorlás a tavon viszont a helyszínen megvásárolható.




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés